Sikertörténet- Grósz Orsi

Mit gondolsz segítette üzleted fejlődését a JOICO márka illetve a termékek? Ha igen, van esetleg konkrét példa, ami kifejezetten élénken él emlékeidben?
Igen, a JOICO megváltoztatta az egész addigi üzletem színvonalát, a festések amik addig csak 3-4 hétig tartottak most 4-5 hétig, és akár tovább is ugyan olyan szépen ragyogtak. Szinte csak a lenövésről kell gondoskodni és azoknak a vendégeimnek is tudtam segíteni, akik eddig nem tudták megnöveszteni hajukat… most a megfelelő ápolókkal és a hajújraépítéssel csodálatos eredményeket érnek el hónapról hónapra. A Joiconak köszönhetően nagyon színvonalas szolgáltatást tudok nyújtani, elérhető áron.

Grósz Orsolya
Szépségsziget- szalon tulajdonos

 
Mikor és hol sajátítottad el a fodrász mesterséget?

Már gyerek koromban tudtam, hogy fodrász szeretnék lenni mikor nagy leszek, ezért célirányosan ilyen irányba tanultam tovább. 1992-ben Kiskunlacházán végeztem. 1-2 évet Budán dolgoztam, ahol nagyon sokat tanultam.

 
Mi volt az első nagy sikered, melyet mérföldkőként éltél meg a szakmában?
Életem egyik legjobb lehetőségét 19 évesen kaptam meg, Boda Tündétől (Kozmetikus),aki 1994-ben nyitotta meg álom szalonját. A mai napig örülök, hogy akkor igent mondtam neki, sok mindent megéltünk 21év alatt, és nagy büszkeséggel tölt el, hogy a mi kis Szépségszigetünk a mai napig fejlődik és korszerűsödik az igényekhez mérten, mindeközben az otthonos hangulatát megőrízve.
 
Mióta dolgozol Joico termékekkel?
Az igazat megvallva már nagyon régóta használom a Joico hajújraépítését, még az 5 lépéses korszakából, de magát a termékeket és a festékeket 6 évvel ezelőtt kezdtem el használni a szalonban.
Nem titok, hogy több Joico képzésen és rendezvényen is részt vettél már amióta velünk dolgozol. Mit gondolsz, miért fontos a képzés, az oktatás egy fodrász munkájában?
Igen voltam pár oktatáson, amit a Joico Team kiváló fodrász csapata oktat. Szeretem az ilyen képzéseket, hiszen 23 év szakmai tapasztalata áll mögöttem, és a rutin meg az évek mellett, az adott időszak divat igényét is nagyon fontos szemelőtt tartani. A folyamatos képzések, új termékek megismerése, segít abban, hogy mindig napra készen és a legjobb tudásom szerint végezzem a munkámat. Ezáltal felkészülök arra is, hogy ne érhessenek váratlan kérések, kívánságok a vendégek részéről.
Mi volna az a 3 termék, ami nélkül nem indulnál el egy hosszabb nyaralásra? Hmmm… Nehéz csak 3 terméket kiválasztani. A Boodyluxe sampon és a K-PAK kondicionáló mellett, én szinte egy termékként használom, a Smoothing balm hajvég ápolót és a K-PAK Color Therapy olajat. Összekeverve alkalmazom és így a legtökéletesebb kombinációt nyújtja számomra egy forró tengerparti nyaralás alatt.
Mit üzennél azon fodrász kollégáidnak, akik még nem használják a JOICO termékeit?
Csak annyit tudok mondani mindenkinek, hogy amíg nem próbálta ki a JOICO termékeket, addig nem is sejtheti, hogy milyen lehetőségeket rejt a szakmánk valójában. Nem az a kihívás, hogy milyen vörös az a vörös, hanem hogy meddig marad vörös az a vörös… Nem az számít, hogy egy vágással egészségesek lesznek a hajvégek, hanem hogy vágás nélkül is egészséges marad a haj… És végül de nem utolsósorban, mindenkinek csak ajánlani tudom a JOICO-t, mert itt nincsenek kis betűs részek, itt minden az aminek látszik. A legtökéletesebb az, hogy fodrász és a vendég is ugyan azt a terméket használhatja a szalonban és az otthonában is, ezzel fenntartva a tökéletes végeredményt.

Ádám Zsuzsa - Szerkesztő
Marketing menedzserként célom, hogy minél közelebb hozzam a JOICO márkát és termékeket a fodrászokhoz és a vásárlókhoz a legfrissebb termékújdonságok, rendezvények és aktualitások bemutatásával.