Max Volumen a Hajnak…

3V oktatásunk, azaz a Volumennövelés Mesterhármasa, a világjárvány okozta karantén miatt nagy csúszással, de annál sikeresebben valósult meg!

A jelenlévők, oldott hangulatban, interaktívan, közvetlen közelről kísérhették figyelemmel Szikriszt József Művészeti Vezető munkáját.

A bemutatott frizurák tervezésénél és kivitelezésénél fókuszban a tömegnövelés állt, amit úgy vágásban, mint festésben is végigkísérhettek a résztvevők.

A két modellen nem csak a pontos leválasztásokat, kiemeléseket lehetett nyomon követni, de a végeredményt is láthatták az érdeklődők!

A festés és vágások után a formázás, finshelés került előtérbe, ahol az új JoiFull termékeken túl, az összes tömeget adó termékünkről szó esett.

Mindannyian kíváncsian várjuk a folytatást!

Csikesz Dóri - Szerkesztő